Cedefop fotópályázat immáron harmadik alkalommal!

2018-05-09

A szakképzésben tanuló diákok figyelmébe szeretnénk ajánlani ezt a fotópályázatot, amelyre csapatokban lehet nevezni az Európai Unió minden országából, továbbá Norvégiából és Izlandról is. Az érdeklődőket arra kérik, hogy  szakképzési tapasztalatukat a beküldött fényképekkel mutassák be, így máris azon esélyesek között lehetnek, akik egy utat nyernek Bécsbe az Európai Szakképzési Hétre vagy a Thesszaloniki Nemzetközi Filmfesztiválra 2018 novemberében.

A szakképzés kiválóságának előmozdítása érdekében az Európai Unióban (valamint Norvégiában és Izlandon), a Cedefop már a harmadik egymást követő évben hirdeti meg a fotópályázatát, a #CedefopPhotoAward-ot. A 2018-as verseny témája a tanulók tapasztalatainak előtérbe helyezése, érkezzenek akár az iskolarendszerű szakképzésből, akár a szakmai továbbképzésben vegyenek részt.

A pályázaton legfeljebb 4 személyes csapatok vehetnek részt, és egy eredeti fényképes történetet kell készíteniük, amelyet egy rövid, legfeljebb 100 szóból álló narratívával egészíthetnek ki, bemutatva a munkájuk mögött álló koncepciójukat. Az egyéni jelentkezések nem fogadhatók el.

Három díjat lehet nyerni.  Az első és a második díj nyertesei Bécsbe utazhatnak, ahol munkájukat a 2018. november 8-án megrendezésre kerülő gálavacsorán és november 9-én, az Európai Szakképzési Hét díjátadó ünnepségén mutatják be. A harmadik díj nyertesei november 1-én Görögországba utazhatnak a Thesszaloniki Nemzetközi Filmfesztivál megnyitójára. A nyertesek utazási és szállásköltségeit a Cedefop és az Európai Bizottság fedezi. Ezen túl a Cedefop kiállítja a nyertesek és a második helyezettek fényképeit mindkét városban.

A jelentkezéseket  2018. július 15-én 23:59 óráig fogadják a Cedefopphotoaward@cedefop.europa.eu címen, ahová az  angol nyelvű jelentkezési lapokat kell elküldeni. A jelentkezési lap és a versenyszabályzat magyar nyelvű fordítását az alábbi linken lehet elérni:

Jelentkezési lap

Versenyszabályzat

Forrás: http://site.nive.hu/refernet/index.php/hu/